#Egyesült Arab Emírségek






Egymillió embert képeznek át Dubajban a mesterséges intelligenciára, és éppen most 200 ezren nézik, hogy mi lesz ebből
 

Egymillió embert képeznek át Dubajban a mesterséges intelligenciára, és éppen most 200 ezren nézik, hogy mi lesz ebből

Hétfőn elstartolt a világ legnagyobb technológiai szakkiállításaként jegyzett GITEX 2024, ahol 6500 kisebb-nagyobb vállalat mutatkozik be a világ 180 országából érkező 200 ezer elemző, döntéshozó és újságíró előtt. A helyszín az Egyesült Arab Emírségek, ahol jelenleg azon dolgoznak, hogy a mesterséges intelligencia java hozzájuk kapcsolódjon majd.







Átköltöztetik a dubaji nemzetközi repülőteret
 

Átköltöztetik a dubaji nemzetközi repülőteret

Már a kezdeti lépés is dollármilliárdokat emészt fel, de a dubaji uralkodó meg van győződve róla, hogy az eddig másodrendű repülőtérként kezelt Al-Maktúm lesz majd nemhogy az ország, de a világ legnagyobb nemzetközi repülőtere.

hvg.hu hvg.hu

És akkor Dubajjal szembejött a klímaváltozás valósága – ami velünk is szembe fog
 

És akkor Dubajjal szembejött a klímaváltozás valósága – ami velünk is szembe fog

Legalább kétévnyi csapadék zúdult Dubajra 24 óra alatt április harmadik hetének elején. A nem várt vízmennyiség óriási káoszt okozott a városban, és a következményeknek még mindig nem látni a végét. Egyre jobban látszik, hogy az Egyesült Arab Emírségeknek is szembe kell néznie a klímaváltozással, olyasmikre kell költenie, amikre korábban nem gondoltak.

hvg.hu hvg.hu